500 felett volt a megszűnt cégek száma

Az elmúlt hetekben folyamatosan  jóval 500 felett volt a megszűnt cégek száma, ebben a negatív gazdasági környezetben lehet vállalkozni? Boda Gábort a GA-4 Kft. ügyvezetőjét kérdeztük: „Merjünk nagyot álmodni, vagy ahogy egy óvoda falán láttam a minap a kiírást: mert kicsi vagyok még lehetnek nagy álmaim!”

 

 

Mit gondol, a folyamatosan emelkedő tendenciáról a megszűnt cégek tekintetében?

„Sajnos semmi képen sem jó, de figyelembe kell venni a cégbírósági munkák folyamatát, őszi időszakban a törléses eljárások emelkedhetnek. Az ítélkezési szünet után beindult az élet a bíróságokon is ez is lendíthet a statisztikai adatokon.

A 38. héten például 698 cég, míg a 39. héten 726 cég szűnt meg, ebből mindösszesen 71 jogutóddal, a többi cég jogutód nélkül. „

 

A megszűnt cégeknél van lehetőség a követelés érvényesítésére?

„A jogutód nélkül megszűnt cégek esetében gyakorlatilag nincs esély a követelés érvényesítésére. A tapasztalatok szerint az ügyvezetők és a tagok ellen indított polgári perek eredménytelenek.

Megfelelő időben megkezdett, hatékony ügykezeléssel az ilyen kintlévőség azonban megoldható, céginformációval megelőzhető. ”

 

Mi lesz a megszűnt cégek helyén? Folyamatosan csökken a piacon lévő cégek száma?

„Nem! Minden héten közel annyi cég születik, mint ahány becsukja kapuit. A 39.héten 661 új céget jegyeztek be, a 655 jogutód nélkül megszűnt céggel szemben. Ez arra enged következetni, hogy sokan „lecserélik” a cégeiket. M.I. statisztikák (GA4 marketing statisztika) alapján a 6 éve piacon szereplő cégvezetők közel 20% már kapcsolódott olyan céghez mely később valamilyen oknál fogva megszűnt.”

 

Ez azt is jelenti, hogy rengeteg hitelező nem tud a pénzéhez jutni? Mi történik például az építőiparban?

„Sajnos az építőiparban most divatos projekt cégek sokszor végzik a süllyesztőben, ezzel nem ritkán magukkal rántva hitelezőiket, vagy legalább is megnehezítve működésüket. „

 

Ezek után merjünk új cégekkel kapcsolatba lépni? Megoldás lehet a céginformáció?

„Mindenképpen, hiszen minden cég előéletében vannak jelek jóval a bedőlés előtt. A kintlévőség halála az idő. Reméljük az új internetes építési napló, hoz egy kis segítséget a hagyományos módon dolgozni akaró cégek életében. Már követjük, remélem, nemsokára beszámolhatunk működési tapasztalatokról is.

Új partnerek előtt nem csukhatjuk be kapuinkat, nem szűkíthetjük a piacot magunk körül. Merjünk nagyot álmodni, vagy ahogy egy óvoda falán láttam a minap a kiírást: mert kicsi vagyok még lehetnek nagy álmaim!

Merjünk nyitni a piacra, mi a GA-4 csapata szívesen segítünk mindenkinek a bővülésben, kérjenek céginformációt!”

 

 

Jövő heti hírlevelünkben Windt Gábor mesél az elektronikus napló működéséről, kövesse hírlevelünket!

A szerzőről